Kedves Olvasó, egy játékra invitállak! Méghozzá egy nem akármilyen játékra, ugyanis ezen most a szabadságod múlik! Tudom, hogy becsületes ember lévén sosem fogsz ilyen helyzetbe kerülni, de képzeld magad azoknak az érdekes személyeknek a helyébe, akik hajlandóak a törvény megszegésére. Képzeld azt, hogy egy társaddal kiraboltál egy bankot. Ráadásul nem voltatok elég ügyesek, lebuktatok,így elfogtak titeket a rendőrök. Most pedig ott csücsülsz a börtönben, várva a kihallgatásra.

Megkezdődik a vallatás, és a legnagyobb meglepetésedre vádalkut ajánlanak neked! Miszerint, ha te bevallod a bűncselekményt, miközben a társad tagad, akkor te büntetlenül eltávozhatsz tettes társadra kimérve 10 kemény évet. Csakhogy ezt az alkut ő is megkapja, hasonló feltételekkel. Ha mindketten vallotok, 6 évet kaptok, ha pedig egyikőtök sem, akkor egy kisebb bűncselekményért 6 hónap után szabadon távozhattok.

A tét nem kevés, egy egész évtized az életedből! Te hogy döntenél?

Nyilvánvaló, hogy te is és társad is úgy jártok a legjobban, ha mindketten bőszen hallgattok. De mi van akkor, ha partnered nem így gondolkodik? Márpedig van rá esély, hogy ne így tegyen, ugyanis míg a tagadás költsége 6 hónap vagy 10 év, a bűncselekmény bevallásáé legrosszabb esetben is mindössze 6 év. Így nagy valószínűséggel mit tesz az egyszeri bankrabló? Hát dalol, mint a kismadár.

Ez a kis játék –melyben az emberek többsége valóban a vallomástételt választja, s így végül 6 évet ül – a fogolydilemma névre hallgató klasszikus játékelméleti paradigma. Ennek fényében talán kezdjük sejteni a különböző paradigmák lényegét: miszerint adott két – vagy több (racionálisan?) gondolkodó ágens, és egy nagy téttel bíró döntési helyzet. A dilemma megoldásában mérlegelni kell saját nyereségeinket és költségeinket, és mindezt úgy, hogy próbáljuk kikövetkeztetni a társunkét és annak viselkedését.

A teszthelyzetben általában két, egymástól független ismeretlen játssza a rablók szerepét, így nem feltétlenül illusztrálva jól a tettestársak közti valódi viszonyt. Valamint, többek között a bankrablókról szóló sztereotípiánk (miszerint gonosz, rossz, megbízhatatlan emberek) is befolyásolhatnak minket döntéseink meghozatalában. Így jogos lehet a felvetés, hogy nem feltétlenül valid az eredmény. Például, ha bekalkulálunk egy specifikusan emberi faktort, a mély ismeretséget és őszinte kapcsolatot, akkor lehet, nőne a kooperálás aránya. Érdemes a dilemmát eljátszani családtagjainkkal, barátainkkal, szerelmünkkel – tehát azokkal, akik gondolkodásmódját viszonylag jól ismerjük. Hiszen itt kiderülhetnek olyan fonákságok, hogy például belengi-e valamelyik kapcsolatunkat az önfeláldozás nemes szele?

Vagy, hogy mire képes a bizalom?

A közeli hozzátartozókkal végzett fogolydilemma helyzet eredményeiről nincs reprezentatív eredményem, így annak mérlegelését a kedves Olvasóra bízom. Azonban adott megannyi, sokkal realisztikusabb játékelméleti helyzet, amiben hasonló a végkimenetel, mint a foglyainknál. Ezzel pedig számos ponton magyarázható az emberi működés, és az abból következő döntések. Hogy miért akarjuk minden áron saját költségeinket csökkenteni, azonnali nyereségeinket pedig maximalizálni, mind egyéni, mind társadalmi szinten.

De kérdem én, nem megnyugtatóbb érzés lenne a családtagjainkkal fogolydilemmázni? Talán a bizalom lehet a kulcs a társadalmi kérdések és krízisek nyitja felé is?

Talán a bizalom.

Ha mélyebben is érdeklődsz a közgazdaságtan és a pszichológia határterületének pontjai iránt, sőt szeretnél a téma szakértőjétől egy professzionális áttekintést kapni minderről, akkor gyere el nov. 6-án 18 órára a MOHA Házba, és hallgasd meg Dr. Mérő László előadását!