fbpx

Psziché a’la Freud

Mit üzennek az álmaink? Miért pont akkor, miért pont úgy és miért pont azt álmodjuk, amit? Valamennyien gondolkodtunk már az éj leple alatt felsejlő képek jelentésén, azok szimbolikáján. Sokunkat talán olyannyira is érdekelt, hogy egy álmoskönyvet is beszereztünk. Néhányunk 1-1 álmát talán meg is tudta „fejteni”. De vajon az igaz jelentésre jutottunk? Vajon tényleg azt a rejtett mozzanatot ragadtuk ki, ami az álom kulcsa volt? Vajon Freud mit mondana, ha elmesélnénk neki a valaha álmodott legcsodásabb vagy épp legbizarrabb történetünket?

Ilyen, és ehhez hasonló izgalmas kérdésekre keressük a választ október 14-én a MOHA Házban az „Álom – vízió – valóság” sorozat nyitóelőadásán. Viszont mielőtt belevetnénk magunkat az álomfejtésbe, nem árthat kis jártasságot szereznünk abban, hogy mit is mondott a pszichológia atyja lelkünk működéséről.

Ismerjük a jól hangzó mondatot, miszerint „a tudatosság csak a jéghegy csúcsa”. Így azt tudjuk, hogy van „tudatunk”, ami az aktuálisan hozzáférhető információkat tartalmazza. Például ha épp főzünk, akkor tudjuk, hogy milyen fűszerekkel kellene még ízesíteni ellenállhatatlan specialitásunkat. Azonban ha kicsit arrébb nézünk, lelombozvakonstatálhatjuk a megannyi mosatlan edényt, amivel ugyan még próbálunk nem foglalkozni, de már látjuk szomorú sorsunkat, miszerint egyszer majd muszáj lesz. Primitív példánkban ezzel szemléltetjük a tudatelőttes szintjét, amin épp bár nincs fókusz, annak tartalma könnyedén a figyelem középpontjába helyezhető. Jéghegyünk azonban még ennél is kiterjedtebb, és nagy százaléka bizony a tudattalan folyamatoknak felel meg, melynek üzenete csupán rejtve hozzáférhető, akaratlagos kontroll alá nem vonható, hiszen ez az elfogadhatatlan gondolatok és érzések lerakata.

De mi lehet olyan elfogadhatatlan, hogy ennyire nem akarunk róla tudomást venni? Hogy ezt könnyebben megértsük, Freud egy másik klasszikus felosztását hívnám segítségül – az ID (ösztönén), EGO (én) és SUPEREGO (felettes én) hármasát. Az ID az ősi késztetéseink, vágyaink, ösztöneink gyűjtője, amiket a kielégülés, az örömelv vezérel. Ebből az következne, hogy ha éhesek vagyunk, eszünk; ha vágyat érzünk, annak engedelmeskedünk; ha dühösek, ordítunk. Így tehát hamar beláthatjuk, hogy ha egy élhető, nem puszta ösztönök által irányított világban szeretnénk élni, illik kordában tartani késztetéseinket. Ebben segít nekünk az énünk, ami a valóságelv alapján működve mérlegeli a lehetőségeinket, és társadalmilag elfogadott keretek közé szorítja a vágyteljesítést. Sóvároghatunk azonban olyan valami után, amit vagy mi vagy a társadalom olyan mértékben elfogadhatatlannak tart, hogy nem elég a puszta késleltetés. Ekkor lép működésbe a felettes én, melynek kialakulásában a főszerep szüleinké, környezetünké. Superegonk az én-ideálból (vagyis a legjobb, vágyott énből) és a lelkiismeretből összeadódva mindig a tökéletességre törekszik.

Már-már körvonalazódik előttünk utópisztikus világunk, melyben minden egyén boldog, hiszen a szükségletek nagy része az egoval előbb-utóbb kielégül, ami pedig túlságosan szörnyű, arról a superego gondoskodik, hogy oda kerüljön, ahova való – jó mélyen a tudattalanba.

Csakhogy nem feledkezhetünk meg arról, hogy a tudattalan tartalom nem egyenlő a nem létező tartalommal. Ugyanis az ott gyülekező kis morzsák folyamatosan a felszínre igyekeznek, viccek, elszólások vagy épp álmok formájában.

Így már adott a feladat, induljunk egy felfedezőútra az emberi psziché legrejtettebb, legsötétebb bugyraiba. Fejtegessük a titkokat és jelentéseket az álmok segítségével!

Top
error: Védett tartalom!!