Interjú Boscha isvánnal, az Aliz Tech Lft ügyvezetőjével

A MOHA Irodaház 9. születésnapja alkalmából felkerestük Boscha Istvánt is az Aliz TechKft.-től. Istvánt az október 3-ai születésnapi rendezvényünkön előadóként is köszönthetjük majd, most viszont az Aliz alapító tulajdonosaként cégük életútjáról mesélt nekünk.

Az Aliz Tech főleg Big Data megoldásokkal foglalkozikGoogle platformon. Ebbe beletartozik az adatfeldolgozás, adattisztítás és adattárház kialakítása. Ezentúl az a tevékenység is, ami utána erre mesterséges intelligencia modelleket épít és ezeknek a modelleknek a különböző predikcióit visszaintegrálja a meglévő nagyvállalati rendszerekbe. Erre példa például a repülőjegy árak alakítása.

Három irodájuk van: egyik Szingapúrban, másik Budapesten és most nyitottak egyet Münchenben. Minden országban vannak saleseseik és mérnökeik, de a legtöbb mérnökük Budapesten dolgozik.

Mesélnél kicsit az eddigi utatokról?

Én alapító tulajdonos és ügyvezető vagyok a Közép-Kelet Európai,a közel Kelet és Afrika régióban. A céget 2009-ben alapítottuk, de ekkor még a magyar informatikai cégek tradicionálisan álltak ahhoz, hogyan kell informatikai céget vezetni. Általában ki voltak helyezve az informatikusok cégekhez és kevés saját csapatos munkájuk volt.
Nekünk két fő alapötletünk támadt: 1) Hogyan bánunk az alkalmazottainkkal és hogyan képezzük őket. 2) Olyan innovatív technológiák alkalmazása, melyekre nem voltak nyitottak más cégek. 

A többiekhez hasonlóan indultunk, de később sikerült olyan projekteken dolgoznunk, amit már saját cégnél, saját csapattal oldottunk meg. Ezután GoogleCloud partnerek lettünk. És az elsők között voltunk, akik csak felhőalapú megoldásokat készítettek. Majd 3,5 évvel ezelőtt ráfókuszáltunk a Big Data és mesterséges intelligencia modellre, és most már szinte csak ilyen projektekkel foglalkozunk.

A sok változás közben megmaradt a két fő ars poetica?

Igen, és próbálunk egy olyan megbízható technológia partner lenni, aki segíti az ügyfeleinket. Van olyan ügyfelünk, ahol pl. leépítették a saját technológiai csapatukat és közösen megyünk az ő ügyfeleikhez, hogy mi képviseljük a technológia oldalt. Ez egy elég extrém példa. Ahol van saját technológiai csapat, azt csináljuk, hogy odamegyünk és egy adott jól definiált scope-ra szállítunk le megoldást. Utána ezt átadjuk és betanítjuk a csapatunknak, de megmaradunk technológiai konzultánsnak, akitől lehet kérdezni. A lényeg, hogy nem az a modellünk, hogy kiteszünk az ügyfélhez egy embert és utána el lehet felejteni évekre az ügyfelet.

A fennálló tíz évetek alatt mi volt a legnagyobb kihívás, amit kiemelnél?

Több is volt. Mindig az volt a legnehezebb, hogy hogyan találjuk meg azt a pontot, ami a két alapelvünket kiegyensúlyozza az üzleti bevételek termelési kényszerével. A fejlődésünk során mindig meg kellett találni azokat a megfelelő ügyfeleket, akikhez nem vagyunk se kicsik, se nagyok ahhoz, hogy együttműködjünk. Ki kellett építeni a hatékony kommunikációs csatornákat, hogy az üzeneteink eljussanak a leendő ügyfeleinkhez és meggyőzzük őket, hogy velünk jó dolgozni.

A sok megugrott kihívás közül melyiket tekintitek a legnagyobb sikereteknek?

A külföldre való terjeszkedést és, hogy tudtunk ott is irodát nyitni. Már csak két magyar ügyfelünk van, az összes többi külföldi. Mindezt saját erőből, befektetői segítség nélkül értük el. Ez elég nagy sikernek számít Magyarországon.

És mi most a jelenlegi cél?

Az egyik az, hogy jól érezzük magunkat mindig az egész úton. De ez nem is cél, hanem inkább alap, amit meg kell tartanunk. Fontos célunk, hogy ha látjuk, hogy változnak a piacon az igények, akkor új értékajánlatokkal tudjunk előrukkolni. Nagy kihívás, hogy a repülőgéptársaságoknak tudjunk jól fókuszált mesterséges intelligencia megoldásokat ajánlani vagy az e-commerce cégeknek tudjunk majdnem kész megoldásokat kínálni.

Olvastam a blogotokban, hogy az emberekre elég nagy hangsúlyt fektettek. Ez miben nyilvánul meg?

Nagyon sokat kísérleteztünk. Négy aktív tulajdonossal indultunk, de most már kilenc tulajdonosunk van. Fontos, hogy megadjuk a lehetőséget a dolgozóinknak, hogy valamilyen formában részesüljenek azokból az eredményekből, amiket elérünk. Ki van építve egy teljes belső rendszerünk arra, hogy hogyan foglalkozunk az egyes emberekkel. Mindenkinek van vezetője, akikkel rendszeresen átbeszélik, hogy milyen elképzeléseik vannak, milyen problémákkal küzdenek. Ezeket visszacsatornázzuk és megpróbálunk objektív mérőszámokat is letenni arról, hogyegy fejlesztő mikor tud előrelépni a karrierje során pl. juniorból seniorba. Természetesen ennek van egy objektív része és egy erős szubjektív is. Évente kétszer van teljesítményértékelés mindenki esetén. Vannak jól bevált kérdéseink és visszacsatolási mechanizmusunk.

Nagyon jó, hogy ezt próbáljátok fellendíteni. Mik a tapasztalatok eddig?

Sok nehézség van benne. Mindenki a saját tevékenységére koncentrál, amit szeret csinálni. Próbálunk nyilván ezen a rendszeren dolgozni. Most már szerintem eljutottunk arra a szintre, hogy van hozzáadott értéke annak, hogy átbeszélik azt, hol vannak és hova lehet eljutni. De mindenen lehet javítani.

Egy dolgot szeretnék már csak kérdezni tőled: mit szeretsz leginkább a Mohában?

A legjobb hely olyan szempontból, hogy ha valamit szeretnénk, akkor nyitottság van a Moha részéről és nem az, hogy „hú, már megint akarunk valamit”. Megpróbálják megoldani a kéréseinket, ha pedig nehézségbe ütközik ez, akkor transzparensen átbeszélik ezt velünk. A legnagyobb erőssége a Mohának, hogy nagyon ügyfélközpontú a hozzáállás, amit nagyon szeretünk.

Boscha István 2019. október 3-án előadást is tart a MOHA Házban annak 9. születésnapja alkalmából.

Top
error: Védett tartalom!!