A MOHA Irodaház valamennyi cégére büszkék vagyunk. 9. születésnapunk alkalmából pedig közülük néhányat fel is kerestünk.
Gyöngyösi Lászlóval a Magyar Mikrohitelező Zrt. alapítójával beszélgettünk útjukról, nehézségekről és sikerekről.
A Magyar Mikrohitelező Zrt. 2012-ben az alapítás évében az első lakók között költözött ide a MOHA Házba. A cég a Magyar Nemzeti Bank által felügyelt pénzügyi intézmény, kis- és középvállalkozások finanszírozásával foglalkozik, elsősorban beruházási hitelekkel, kisebb ügyfélre szabott hitelekkel (10 és 100 millió Ft). A hétéves működés alatt 600 ilyen folyamatot hozott létre. Van három másik társcégük is a MOHA Házban, amik a Magyar Mikrohitelezőből nőttek ki. A Rentasystem csoport operatív lízinggel foglalkozik, a Magyar Mikrohitelező Kft. szintén pénzügyi ügynök és MNB ellenőrzés alatt működik, a harmadik pedig az MMH SSC Szolgáltatóközpont Kft., mely cég a belső szolgáltatója ezeknek a belső úgynevezett frontline cégeknek.
Gyöngyösi László pedig a Magyar Mikrohitelező Zrt. alapítója és résztulajdonosa, az igazgatóság elnöke. Az operatív működtetésért is ő felel, mint ügyvezető. Miután megszerezte pénzügy szakos közgazdász diplomáját a multikereskedelmi banki világban 12 évet dolgozott. A megszerzett tapasztalatok és összegyűjtött tőke, illetve tulajdonostársak segítségével vágott bele a saját vállalkozásába.
Kicsit kibontanád, hogy honnan hova jutottatok el?
A fő mérföldkövek a következők voltak. Először az MNB alapítási engedélyét kaptuk meg. Ezt nem olyan könnyű megszerezni, mert ennek nagyon erős személyi és tárgyi feltételei vannak. Tehát a szaktudáson és a kifogástalan üzleti hírnéven túl szükségünk volt egy olyan kimagasló működési feltételeket biztosító épületre, mint a MOHA Ház.
Sok mindenben egymásra találtunk a Mohával. Sőt, az első három évben a MOHA adta nekünk a könyvelési szolgáltatást is.
A következő mérföldkő, hogy sikeresen vettünk részt a 2007-2013-as EU-s programozási ciklusnak a visszatérítendő pénzügyi eszközeinek a kiosztásában. Ez volt az a projekt, amire mi alapultunk. Ez a rajt annyira sikeres volt, hogy 2013-ban egy év alatt 3,5 milliárd forintot tudtunk kihelyezni.
Az első két évben hirtelen gyors növekedésünk volt. A négy fővel alapult cég 18 főssé vált. Ekkor is nagy segítséget kaptunk a Mohától. Előfordult, hogy csak úgy tudtunk helyet teremteni a munkavégzésre, hogy három hónapra ideiglenesen a jelenlegi étterem részét szolgáló területet béreltük. Ezen az ideiglenes munkaállomáson dolgozott 6 kolléga, amíg nem alakult ki más irodabérlési lehetőség a házon belül.
Következő mérföldkő volt, amikor 6 évvel ezelőtt kiágazott a Rentasystem belőlünk és ők is irodát tudtak bérelni itt a házban.
2016-ban leányvállalatot, egy közös pénzügyi intézményt indítottunk a Kész Építőipari Holdinggal. Ez az intézmény nem itt működik, de kezdetben virtuális irodaként volt jelen a Mohaházban. Az új mérföldkövünk, hogy 2017 év vége óta a Magyar Fejlesztési Banknak veszünk részt egy vállalkozásfejlesztési program nevű refinanszírozási konstrukciójában. Újabb 6 milliárd kölcsönt vettünk fel, amit szintén eljuttatunk a kkv szektorba.
Idén júliusban is volt egy mérföldkő, amikor a Magyar Mikrohitelező Zrt. átlépte hitelfolyósításban a tíz milliárd forintot.
Gratulálunk ehhez a szép úthoz. Mit tekintetek a fentiek közül a legnagyobb sikernek vagy, ami számotokra a legkedvesebb?
Számomra a legkedvesebb és, amire a legbüszkébb vagyok, az a személyi csapat, amit kialakítottunk évek alatt, mert ez a sikerünk titka. Hasonló profillal működő pénzügyi vállalkozásokból van kb. 250 az országban. Csapatunk kiemelkedő munkája az, ami megkülönböztet és kiemel minket ebből a mezőnyből. Büszke vagyok arra, hogy nagyon minimális fluktuációval dolgozunk. 80%-ban ugyanazokkal a kollégákkal tehát, akik az első két évben csatlakoztak hozzánk.
Szerinted mi a titka ennek a jó csapatnak?
Van egy olyan vezetői filozófiám, ami három pillére épül: 1. válassz nagyon jó embereket magad mellé 2. inspiráld őket, hogy értelmes cél iránt küzdjenek és 3. hagyd őket dolgozni. Sokat foglalkozok azzal, hogy ne csak munkahelyi team legyenek, emiatt sokféle csapatépítő programot tartunk pl. családi- és sportnapok, vízitúrák, sítúrák, biciklitúrák, futóversenyek. A nagyobb sikereknél (kb. negyedévente) mindig tartunk valamilyen kis ünnepséget is. A csapat önállóan dolgozik, heti egy-két napot homeoffice-ban is végezhetnek és ugyanolyan jól teljesítik így is a munkájukat. Ennek a csapatnak az összetartó ereje segít át minket, amikor valami épp nem úgy alakul, ahogy terveztük. Bejönnek hétvégén és megoldjuk a dolgokat.
Ez már-már idillinek hangzik…
De sok konfliktussal is jár természetesen. Nincsenek nálunk klasszikus adatrögzítői vagy asszisztensi munkák, ezért kis Leonardokra van szükség, akik önállóan gondolkodnak és új dolgokat is felvállalnak. Előfordul, hogy valakit ki kell mozdítani a komfort zónájából, hogy újabb feladatba beletanuljon, de pont ez a rugalmasság adja a piaci előnyünket. Egyedi megoldásokat tudunk így kínálni az ügyfeleinknek.
Említetted, hogy mindig próbálsz értelmes célokat adni a kollégáknak. Mi most a legfőbb célotok?
A legfontosabb célunk változatlan az alapítás óta, amit ha nem teljesítünk a többi célnak nincs is értelme nálunk. Ez pedig az, amit missziónak is nevezhetnék, hogy a partnereinknek egyedi finanszírozási termékeket szeretnénk adni és ezzel segíteni a fejlődésüket. A magyar kkv szektor rendkívül heterogén, vannak különlegességek, melyekhez mi alkalmazkodunk. A magyar GDP több, mint a felét a kkv szektor adja, 70%-át adja a magyar foglalkoztatásnak, a magyar exporthoz is jelentősen hozzájárul, tulajdonképpen enélkül nem is működne a magyar gazdaság és társadalom. A kkv-nak így meghatározó súlya van. Vannak természetesen olyan cégek, akik kinőnek minket és elválnak tőlünk, de ezek pozitív dolgok, mert mi segíthettünk nekik eljutni idáig.
Van azonban most egy konkrét célunk is, hogy 10 milliárd kihelyezésből 12 milliárdot csináljunk egy éven belül.
Ehhez sok sikert kívánunk! Már csak egyetlen kérdésem lenne: mi az, amit legjobban szeretsz a Mohában?
Sok apróságot. Például, hogy az ügyfelünk egy kulturált környezetben tud az előtérben várni. Kiemelném a karbantartó kollégák segítségét. Nagyon sokra értékelem a tulajdonossal való partneri együttműködést, az ő segítségét és rugalmasságát. Nagyon szeretem a parkolót, hogy itt van rögtön a ház mellett. Sokra értékelem a biciklitárolót, mert sokan járnak kerékpárral dolgozni. Az is nagyon tetszik, hogy egyedileg állítható a hőfok az irodákban. Szeretem a közös tárgyalót, mert jól tudjuk tréning helyszínként is használni, és mert jól el van látva technikailag. És végül ahogy mosolyognak a lányok a recepción…