Limpár Imre előadásán jártunk, tudósításunk következik…

Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológus ápr. 29-én egy igazán mély, tartalmas, mégis gyakorlatorientált előadással ajándékozta meg a MOHA Házba látogató érdeklődőket.

Az előadás „Mélypontról indulva” a krízisek, válságok témakörét járta körbe. Jelen volt a múlt, jelen és jövő széke, jelen voltunk mi – mint az életünk hullámvasútján száguldó egyének, jelen voltak ugyanazok az ingerek és az ezekre érkező eltérő válaszok.

Az inger-válasz kettősségével indított az előadó (kognitív-behaviorista szemléletéhez hűen), ugyanis az életben gyakran érnek mindenkit ugyanolyan (vagy legalábbis nagyon hasonló) ingerek. Ilyen lehet egy sikertelen vizsga, egy szakítás, betegség, … – viszont ezekre mégis mindannyian teljesen máshogy reagálunk: humorral kompenzálunk, hamar továbblépünk vagy épp mélypontra kerülünk. Mégis miért van ez? Egyszerűen azért, mert mások vagyunk, így ugyanazokkal a nehézségekkel is máshogy küzdünk meg. Más a személyiségünk, más a szociális környezetünk, mások a tapasztalataink, mások a sémáink.

De mik azok a sémák? Jelen kontextusban talán egy összegzett tudáscsomagnak tekinthetjük, mely addigi életútunkat, szemléletünket tükrözi. Így például ha valaki egy olyan családban nőtt fel, ahol a szülők állandóan veszekedtek és egy kész csatatér volt a családi miliő, akkor nagy valószínűséggel neki az lesz az erre vonatkozó sémája, hogy a házasság nem jó ötlet, acsaládi élet pedig egy „második műszak”, ahol állandó készenlétben kell lenni, mert bármikor támadás érheti az embert.

Így negatív sémáink megfoszthatnak minket egy boldogabb jövőtől. Persze csak ha hagyjuk. Ugyanis a „jelen székében” módunkban áll tudatosítani a múltból származó beállítódásainkat, megoldási stratégiát kidolgozni ellenük; és ezáltal létrehozni egy új és jobb jövőt. Hiszen gondolataink módosításával gyakran megváltoztathatjuk az érzéseinket és a viselkedésünket is.

Vajon mi segít még egy szebb jövőhöz vagy épp a jelen krízisének leküzdéséhez? Mindenkinek van egy személyes életútgörbéje, melyben vannak kisebb-nagyobb mélységek és magasságok. Hangsúlyozom, mindkettő van. Így ha van egy gödör, majd utána egy hegy, ez bizonyítja, hogy egyszer már képesek voltunk kilábalni onnan. Ezt nevezi Limpár Imre pp-nek (pozitív precedens). Érdemes lehet átgondolni, hogy az akkori gödörből hogy álltunk fel, milyen gondolataink, érzéseink voltak, kik álltak mellettünk, ki vagy mi segített minket – és hogy ezekből mit tudnánk hasznosítani a jelenlegi válságunkban.

Azonban nemcsak a magasság eléréséért, hanem annak megőrzéséért is lehet tenni, ezt hívta az előadó ppp-nek (preventív pozitív precedens). A ppp-kre példákat is kaptunk, mégpedig egy kutatás eredményeiből. Végstádiumban levő betegeket kérdeztek meg arról, hogy ha újra élhetnék életüket, mit tennének másképp. Mi még változtathatunk, mi még élhetünk úgy, ahogy ők szerettek volna, mi még dönthetünk úgy, hogy boldogabbak leszünk.

Ezért:

1. Ne mások véleménye alapján éljünk!
2. Dolgozzunk kevesebbet, töltsünk több időt szeretteinkkel és a pihenéssel!
3. Fejezzük ki gyakrabban pozitív érzéseinket, szeretetünket!
4. Tartsuk barátainkkal a kapcsolatot!
5. 5. Engedjük meg magunknak, hogy boldogabbak legyünk!

u.i.: Köszönjük, a Magyar Pszichológiai Társaság Ifjúsági Tagozatának, hogy az előadás után lehetőséget biztosított önismereti tesztek kitöltésére; reméljük,valamennyi résztvevőnk csupa pozitív élménnyel tért haza!