fbpx

A tökéletes kép története

tokeles kep, moha haz

Veled is volt már olyan, hogy próbálkozások hosszú sora után végre elkészült rólad „a tökéletes kép”? Ha igen, mitől volt annyira tökéletes? Miért volt jobb, mint a többi 5-10-20?

Netán sovány volt az arcod? Esetleg lapos volt a hasad és vékonyok a combjaid? Kihez viszonyítva – magadhoz vagy másokhoz képest? S ami a legfontosabb kérdés: magadat láttad, vagy csupán egy képet?

A pszichológiában jól ismert társas összehasonlítás elmélete (Festinger, 1954) szerint magunkat mindig ahhoz mérten értékeljük, hogy környezetünk tagjaihoz viszonyítjuk énünket, tetteinket.Ezzel nincs is semmi probléma, hiszen a körülöttünk lévő világ egy hasznos referencia viselkedésünk szervezését, irányítását illetően.

A probléma ott kezdődik, hogy a közösségi média ilyen mértékű térnyerésével, a Facebook, Twitter, Instagram, Tumblr mindennapos használatával már nemcsak közvetlen környezetünket tekintjük referenciának, hanem gyakorlatilag bárhonnan bárkit. Mindez pedig nagyon veszélyes, ugyanis hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a lájkolt tartalmak, követett szupermodellek képviselte szépségideál egy elképesztően szűrt és torzított része csupán a valóságnak.

Ebből az alapgondolatból nőtte ki magát az objektifikációs elmélet(Roberts és Fredrickson, 1997). Lényege, hogy a kulturális tanulás és szocializáció eredményeképp legfőképp a lányok és a nők olyan perspektívát sajátítanak el, amelynek köszönhetően saját magukat – legfőképp testüket – egy külső megfigyelő szeméből (E/1 helyett E/3-ból) látják.

Mindez rendszeres sajáttest- monitorozáshoz vezethet, ami pedig növelheti a szorongást és a szégyenérzetet, csökkentheti az általános motiváltságot különböző célok elérésére, továbbá globálisan az önértékelést is.

Egy, a női testet (s egyre inkább a férfiét is) tárgyiasító társadalomban nap mint nap adott a lehetőség, hogy szorongást tapasztaljunk, esetleg szégyenkezzünk testünk miatt. S hogy próbálunk mindezzel megküzdeni?

Úgy, hogy hosszú fotózkodás és editelés után kiposztoljuk „a tökéletes képet”. A képet, amin ugyan mi vagyunk, de már nem magunkat látjuk, csak valakit, akit szeretnénk, hogy mások lássanak. Aki hibátlan – vagy legalábbis annak tűnik.

De miért gondoljuk, hogy erre szükség van? Hasonlóan a társas összehasonlításhoz, ez is az ember alaptermészetéből fakad. Hivatalosan úgy nevezzük, hogy énbemutatás (Baumeister és Hutton, 1987). Ami azt takarja, hogy társas interakcióink során olyan szűrt információ- csomagot osztunk meg magunkról, amiről úgy gondoljuk, hogy meg szeretnénk mutatni énünkből és amit szerintünk a szituáció megkíván tőlünk. Ami nem igazán személyes hely, ott kicsit szinte mindig „énbemutatunk”, gondoljunk csak az első napunkra a munkahelyünkön vagy egy első randira. Ennek ellenére a rólunk alkotott benyomások mégis viszonylag pontosak lesznek (előbb vagy utóbb), hiszen face-to-face helyzetben jelen vannak olyan környezeti kulcsingerek és kommunikációs csatornák, melyek csak-csak felfedik rólunk az igazságot. Az igazságot, ami nem rosszá, elégtelenné vagy inkompetenssé tesz minket, hanem egyszerűen emberivé. Minderre az online térben azonban korlátozottak a lehetőségeink. Így az emberség helyett marad a tárgyi tökéletesség, az értékesnek lenni érzése helyett pedig a testi elégedetlenség.

Ki tudjuk-e ezt védeni?

  • A cikket olvasva sokat megtudhattunk a humán működés alapmechanizmusáról, a társas összehasonlítás és az énbemutatás tendenciájáról. Így ha a közösségi médiát böngészve hatalmába kerít minket az elégtelenség érzése, álljunk meg, tudatosítsuk azt, és gondoljunk arra, amit itt olvastunk – hogy senki sem az „igazat” mutatja, mert mindenki azt hiszi, hogy mások miatt tökéletesnek „kell” lennie.
  • Továbbá, fókuszálhatunk belső pozitív tulajdonságainkra. Lehet, hogy a testünket épp nem érezzük a legjobbnak, de mindig tartsuk eszünkben, hogy mi magunk nem vagyunk egyenlők a testünkkel. Vannak más erősségeink, számunkra fontos kapcsolataink – amiket érdemes ilyenkor felsorakoztatni.
  • Végül pedig, ha igazán bátrak vagyunk, azzal is megpróbálkozhatunk, hogy egy „tökéletlen”, filter-és szerkesztésmentes képet töltünk fel magunkról. Hátha meglepődünk a visszajelzéseken…

Fontos tehát, hogy testünket ne másokhoz, hanem magunkhoz viszonyítsuk. Viszont még ekkor is elképzelhető, hogy némi elégedetlenség bújik elő; de a jó hír, hogy ez ellen hatalmunkban áll cselekedni! Például egy kis életmódváltással. Ehhez nyújt segítséget a MOHA Ház következődíjmentes előadása júl. 10-én, ahol Tóth Balázs pszichológus ismerteti a saját maga által kifejlesztett, igazán hatékony „nemdiéta” névre keresztelt módszerét. Tarts velünk te is, ha szeretnél tenni az egészségedért!

Horváth Patrícia

Top
error: Védett tartalom!!